Szállás, pihenés, fürdő, és gyógyászati szolgáltatások igénybevétele a Hármas Körös és holtágai mentén

Érvényes
-

A programcsomag időtartama: 7 nap 6 éjszaka. Célcsoportok: családok, kisebb csoportok (minimum 6fő)

        A program leírása: A vendégekkel az érkezéskor megismertetjük programokat, azok helyszíneit, megközelíthetőségeiket, az üdülésük során megtekinthető látnivalókat. A szálláshely elfoglalása után vendégeink megkezdhetik a programok igénybevételét.

A szálláshelytől 4-500 méterre található Liget Fürdő gyalogosan is megközelíthető.

A vendégek az érkezéskor átvett belépőkkel igénybe vehetik a Gyomaendrődi Liget Fürdő 1200 m-ről feltörő gyógyhatású termálvizét, és a gyógyászati szolgáltatásait. A fürdőbe vezető úton megtekinthető a Körös folyó várost átszelő holtágára épült kőhíd (Sóhajok hídja), rajta Nepumuki Szent János szobrával.

Az út az Erzsébet ligeten keresztül vezet, ahol pár éve épült meg az Erzsébet liget lombkorona sétány és kilátó, melyről megfigyelhetők madarak, élőhelyei, interaktív táblákon megismerhetők az honos növények, és az itt elő állatok.

A közelünkben található látványosságok még melyeket a vendégeink sétáik során megtekinthetnek: Kner tér, rajta, Kner Izidor emlékműve, Tudás fája csobogó, a tér közepén pihenő van padokkal.

Épületünkkel szemben található a díszes Hantoskerti termálvízkút, és az autóbusz állomás felőli oldalon levő téren városunk szülöttének Kállai Ferencnek a szobra. A vendégek igénye esetén lehetőség van csónakázásra a Hantoskerti holtágon. Nyári időszakban a város programokat, és vizi mozielőadásokat szervez a holtágra épült vízi színpadra, mely mindenki részére elérhető.

A családos vendégek pihenéséhez, kikapcsolódásához, a szálláshelyünk zárt udvarában mini játszótér, és árnyékos pihenőhely áll rendelkezésre. Éttermünk háromszori étkezést ajánl a programot igénybe vevő szállóvendégeknek, mely során tájjellegű ételeket ís kínálunk.

 

A program ára előzetes egyeztetés alapján:                                                                                                                                                              

                16.000.-Ft / felnőtt / éj félpanziós ellátással

                 8.000.- Ft / 6 év feletti gyermek / éj félpanziós ellátással

                 4.000.-Ft / 6 év alatti gyermek / éj félpanziós ellátással

A felhasználói élmény javítása érdekében a webhelyen sütiket használunk

Az „Elfogadás” gombra kattintva hozzájárul a sütik létrehozásához.