Körös parti családi üdülés, kikapcsolódás mindenkinek

Érvényes
-

A programcsomag időtartama: 7 nap 6 éjszaka.

Célcsoportok: családok, kisebb csoportok (minimum 6 fő)

 

Az üdülés ideje alatt a felnőttektől a kisgyermekig mindenki megtalálhatja a neki megfelelő programot. Az étterem konyhája felkészülten várja a felnőttek mellett, a gyermek vendégeket is, az étlapon gyermekeknek szánt menükkel.

 

Az étteremben biliárdozhatnak a felnőttek, és igény esetén oktatást is biztosítunk részükre. A zárt udvarunkban a legkisebb vendégekre is gondolva kialakításra került mini játszótéren több játékeszköz várja a gyermekeket (hinta, rugós játékok, hintaló, homokozó). A családok, és baráti csoportok részére árnyékos pihenőhely, valamint grillező áll rendelkezésre, szabadéri programjaikhoz. Igény esetén munkatársaink profi módon, a szabadtéri grillen készítenek, és tálalnak részükre grillételeket.

Lehetőség van még szabadtéri sportokra: tenisz, íjászat kerékpározás.

Felnőtteknek érdekes programot ajánl a Hármas Körös Pálinka Manufaktúra Cefrétől az „Istenek könnycseppjéig”: Pálinkafőzde-látogatás- mely során a pálinkafőzés történetéről, és a pálinkafőzés szakmai fogásairól hallhatnak előadást, és meg is ízlelhetik a pálinka különlegességeket.

A gyermekek részére ideális kialakítású környezet mellett játéklehetőségek, és képzett játékmester által tartott foglalkozások gondoskodnak arról, hogy a szülők is nyugodtan üdülhessenek. Gyermekfoglalkozások: kézműves, hagyományőrző foglalkozás, vetélkedő, ügyességi játékok, kvízjátékok, sportprogramok.

 

Felnőtt, csoportos programok: közös főzés, sütögetés, grillezés, szülinapi buli.

 

Az étteremben változatos ételekkel gazdagon összeállított félpanziós, és teljes ellátással várjuk vendégeinket, de választható a la carte módon is étlapunkról a kívánt fogás.

 

A program ára előzetes egyeztetés alapján:                                                                                                                                                              

                20.000.-Ft / felnőtt / éj félpanziós ellátással

                10.000.- Ft / 6 év feletti gyermek / éj félpanziós ellátással

                 5.000.-Ft / 6 év alatti gyermek / éj félpanziós ellátással

A felhasználói élmény javítása érdekében a webhelyen sütiket használunk

Az „Elfogadás” gombra kattintva hozzájárul a sütik létrehozásához.